Skip to main content

Posts

Showing posts from May, 2016

A táncház világnapja

2016. május 7-én ötödik alkalommal szentelték a napot a magyar népzenének és néptáncnak szerte  a világban. A táncház világnapja alkalmából ugyanabban az időbe húztak táncos cipőt Budapesten, Muravidéken, Kézdivásárhelyen, Szászrégenben, New-Yorkban és persze Prágában is. 2016. május 7  - Prága A Táncház Napja azért jött létre, hogy megmutassuk az UNESCO által is elismert, 44 éves táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. A mozgalmat és annak tagjait: akik napról napra átadják, akik estéről estére éltetik, akik hétről hétre dokumentálják, akik évről évre őrzik hagyományainkat. Ennek apropóján az első táncház 40 éves évfordulóján a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-hoz legközelebb eső szombaton. Idén kiemelt figyelmet fordítottak a népzenei oktatási műhelyek és a hagyományőrző csoportok bemutatása mellett annak, hogy az érdeklődők minél több táncházról, folkkocsmáról értesüljenek, a
RECEPTEK A MAGYAR KONYHÁBÓL XIII.      Igen, igen, és igen. Ismét Receptek a magyar konyhából. Hogy már a tizenharmadik? Igen, jól olvasod, már a tizenharmadik főzőestnél tartunk, 13 hónap után az első összejöveteltől. Hihetetlen, hogy repül az idő, hiszen csak most kezdtük! Eléggé bizonytalanul, várakozásokkal telve vágtunk bele, hogy hogyan is fog sikerülni egy új ötlet megvalósítása. És csodával határos módon itt vagyunk a következő jó hangulatú főzőcskén. Editke, Irénke, Marika, a szakácsnőink      Ismét elmondhatom, pontosabban leírhatom Nektek, hogy az érdeklődés egyáltalán nem apadt el. Még mindig kedvelnek (és mindig jobban és jobban) külföldi vendégeink. Már van egy megszokott kis csapat, illetve mindig csatlakoznak hozzájuk újabb és újabb határontúli rajongóink. Első alkalommal talán senki nem tudja mire számítson (mint ahogy most egy cseh fiatalember, aki jól megebédelve, teli gyomorral jelent meg, mert nem tudta mire számithat). De elmondta, hogy legközelebb
3 nyelv, 3 identitás avagy beszélgetés N.K. Csóka írónővel N. K. Csóka (Fotó: Jana Wagner) Cs. Nikoleta: A nevem Csóková Nikoleta, íróként, bloggerként, forgatókönyvíróként, tolmácsként, fordítóként , reklámszövegíróként és újságíróként tevékenykedem. Az irói körökben N. K. Csóka ként ismernek. http://nkcsoka.blogspot.cz/ http://nkcsoka.webnode.cz/ J. János: A felsoroltakból, melyik területet emelnéd ki, mint fő foglalkozásod? Cs. Nikoleta: A legjelentősebb a listából az írói karrier. Blogger nem akartam lenni, de egyik barátnőm biztatására elkezdtem és nagyon szeretem csinálni. A tolmácsolás, mint új terület, még a főiskolán kezdődött, megkértek, hogy segítsek magyar íróknak és költőknek kijutni csehországi írói és költői rendezvényekre, fesztiválokra. Továbbá magyar írók, költők műveinek csehországi kiadatásában is részt vettem, mint lektor. J. János:  Hány könyv kiadásában vettél részt és hány saját könyv fűződik a nevedhez? Cs. Nikol
Kezdődjék az Activity-show!    Talán három héttel ezelőtt találkozott kettőnél nagyobb létszámban az FMK (Fiatalok Magyar Klubja) csapata. Akkor az adrenalinszintüket növeltük egy kis gokartozással, majd megpihentünk egy jó kis pizza mellett.        Ez alkalommal kicsit nyugodtabb csapattréningünk volt, mert lassan kezdődnek a vizsgák, az iskolai feladatok egyre csak gyarapodnak. kevesebben vagyunk, mert a nyár közeledtével mindenkinek több a programja. Nehéz lett volna megszervezni egy nagyobb kaliberű eseményt, és utólag visszatekintve az idő sem lett volna a barátunk. Tehát sok tényező akadályozta, hogy valami extrémet csináljunk, így egy jópofa társasjáték estet kerekítettünk a mi péntek tizenhármunkból. - Mi lenne ha activityznénk? - Jó! Jani nagyban magyaráz....jaj, bocs, ez csak a körülírás feladat!       Ez a válasz nekem elég is volt. Bepakoltam, elutaztattam 250 km távolra, és már itt is van a csodajáték. Kicsi, zöld doboz, tele kártyával, négy bábuval és

Könyv- és zsibvásár

Csehországban nagyon sok magyar szervezet, csoport van, amit annak köszönhetünk, hogy rengeteg a lelkes magyar, aki az országban él, tanul, dolgozik. Néha azonban összeomlik a rendszer, nem tudunk egymásról, egymás eseményeiről. Pont emiatt volt szuper ötlet egy olyan honlap, egy olyan magyar platform, ahol mindenről, ami Csehországban történik és magyar, információt szerezhetünk. A Magyar Bohémia fő célja, hogy naprakészen tájékoztasson a csehországi magyarok által szervezett eseményekről, hogy a programok, lehetőségek egy felületen megtalálhatóak legyenek. Megtaláljuk a szervezetek bemutatkozását, elérhetőségeit, eseményeit. Ezenkívül felkerül minden olyan munkalehetőség, ami a Csehországban élő magyarokat érintheti. De van még autó indul, archívum, sajtó figyelő és digitális levéltár, mely arra szolgál, hogy hozzáférhetővé váljanak a már feldolgozásra kerülő csehországi magyarokkal kapcsolatos dokumentumok, sajtótermékek, cikkek. Emellett nemrégiben elindult a könyvcsere.
Fedezd fel Ostravát!   I. rész          Ostraván mindig van újdonság, új események, új színterek, új látnivalók. Három éve vagyok itt, és még mindig nem fedeztem fel mindent. Pont ezért szeretem kihasználni az alkalmakat és részt venni különböző rendezvényeken a városon belül. Persze a legjobb, ha ezeken az történéseken ingyen és bérmentve vehet részt az ember, mikor eljön a megfelelő pillanat. Ezért sasolom folyamatosan hol és mi vár rám, amit kipróbálhatnék. Így voltam már vásáron, filharmonikus koncerten, táncszínházban, felvonuláson, stb...      Pont egy ilyen ingyenes eseménysorozat részese lehettem a múlt hétvégén, április-május fordulóján. Megtudtam, hogy Csehországban igen nagy ünnep a boszokányégetés (csak nyugalom, semmi gonoszságot nem kell beleképzelni). Ennek hagyományaképpen nagyon sok helyen az országon belül rendeznek boszorkégetéseket (persze csak képletesen) és jelmezversenyeket különböző feladatokkal megfűszerezve- főleg a gyermekek kedvéért. Nem is gondo
MAJÁLIS, AVAGY ISMÉT MAGYAR SZENTMISE Szent Vencel templom, Ostrava       Az ostravai magyar közösség életében nagyon fontos a hagyományok megtartása, értekeink öröklése és továbbadása. Ezek közé tartozik a magyar keresztény értékek fontossága is, mely a magyar nemzet elengedhetetlen tradíciói közé tartozik. Hiszen mi egy keresztény nemzet vagyunk, egy keresztény közösségként kell gondolkonunk és cselekednünk és továbbadni utódainknak. Ezek elvek alapján az ostravai- igaz kicsi, de annál erősebb magyar közösség évente kétszer megszervezi az ostravai és környékbeli lakosok számára a magyar szentmise megünneplését. Ez az alkalom ebben a félévben éppen május elsejére esett, mely egyben az Édesanyák ünnepével is egybeesett. Ez egy jó alkalom volt számunkra, hogy megünnepeljük a szeretet ünnepét: a szerelmesek napját, a szerelem hónapját, legdrágább Édesanyánk iránti szeretetünket és szeretetünket az ostravai magyar klub iránt. Hiszen ünnepelni mindenki szeret, és még ha összejön t